Beíratáskor a szülőnek a körzet szerinti iskolában kell jelentkeznie, ahol a beíratás a gyermek adatainak az iskolai törzslapon való rögzítésével történik. A törzslapon való nyilvántartással a szülő eleget tett a beíratás állampolgári kötelezettségének.


Abban az esetben, ha a szülő nem a körzet szerinti iskolába kívánja járatni gyermekét, akkor is első körben ott kell regisztráltatnia őt, majd ezt követően iratkozhat fel a választott iskola várólistájára. Ha a nem körzetes, választott iskolában a körzetből jelentkezők és a jogszabályban meghatározottak szerint előnyben részesítendő jelentkezők mellett a törvényesen kitölthető létszámkereten belül van még szabad hely, úgy az a további jelentkezőkkel feltölthető. Döntést követően az iskolaköteles gyermekek szüleit az iskoláknak hivatalosan is értesíteniük kell arról, hogy a gyermek felvételt nyert-e az adott intézménybe. Amennyiben a felvételi kérelem elutasításra kerül, úgy a kötelező felvételt biztosító iskolába veszik fel a gyermeket.