Félénk gyerek az iskolába lépés küszöbénHogyan segíthetnék neki? - teszi fel a kérdést a szülő, aki valósággal retteg az iskolába lépés pillanatától. Fél, mert bár igen jó értelmi képességekkel rendelkezik gyermeke, félénkségéből adódóan mégsem biztos, hogy mindezt bizonyítani is tudja. Mit lehet hát tenni? Ebben az esetben érdemes mielőbb iskola előkészítő foglalkozásokra jelentkezni. Lehetőleg olyanra, ahol egyszerre több gyermek is részt vesz, ám még sincs olyan magas létszám, ahol "elveszne" a csemete.

Hasznára válhat ez a fajta fejlesztés, hiszen alacsony létszám mellett, ám mégis kortársak között végezhet olyan tevékenységeket, melyek megalapozzák a tanulási képességek kibontakozását. Ennek segítségével fokozatosan, igényeihez alkalmazkodva vehet részt a játékos fejlesztésben. Jó, ha a fejlesztőpedagógus tisztában van a gyermek szociális bizonytalanságával, így kellő tapintattal keresheti meg a lehetőségeket, hogy a gyermeket "kicsalogassa a csigaházából". A félénk, gátlásos csemetének egy-egy dicséret, sikerélmény szárnyakat adhat, így 1-2 év elteltével magabiztosan kezdhet bele az iskolába.