Mindenki tudja, az érintettek (szülők, pedagógusok) legalábbis biztosan, hogy pusztán az életkor nem garancia az iskolaérettségre. Az iskolaérettséget három sarkalatos szempontból lehet vizsgálni: pszichés, testi és szociális vonatkozásban. Ha csak egyetlen vonatkozásban is éretlenség mutatkozik, megkérdőjelezhető az iskolaérettség.
Ha a további egy év óvodai nevelés nem megoldható, feltétlenül gondolni kell a mielőbbi, megfelelő fejlesztésre. Ezt érdemes az óvodai nevelő-oktató munka kiegészítéseként alkalmazni, azaz óvodai időn túl, külön foglalkozás keretében.
Érdemes alaposan tájékozódni, mielőtt foglalkozást választana a gyermeknek. Ha a csemete nem igényel speciális, gyógypedagógiai ellátást, úgy számára a fejlesztőpedagógus adhat érdemi segítséget. A szakemberek közül pedig azokra érdemes fókuszálni, akik saját, jól bevált, játékos (!) program szerint dolgoznak. Nem szabad szem elől téveszteni, hogy óvodásoknál nem a mini-iskolás szint elérése a cél (azaz a betűkkel, számokkal való ismerkedés,barátkozás), hanem az ennek alapjául szolgáló tanulási képességek megszilárdítása. Ha például egy kisiskolás nem tudja, mit jelent a fölött, alatt, mellett térbeli reláció, honnan tudja majd, mit jelent a "rajzolj két pontot a kör fölé" instrukció? Vagy ha nem alakult ki nála az alak és forma állandóság, hogyan fogja megjegyezni az egyes betűk egyedi formáját?
A tanulási képességek megalapozása tehát hihetetlenül fontos a nagycsoportos korú gyermekeknél, melyhez szükség esetén érdemes tapasztalt fejlesztőpedagógus segítségét kérni.