Szülők és pedagógusok elkeseredetten és szinte hitetlenkedve vették tudomásul, hogy a legújabb kormányzati rendelet szerint minden tanköteles korú gyermeknek meg kell kezdenie az iskolát abban a tanévben, mikor augusztus 31-éig betölti a 6. életévét. Felmentés csak indokolt esetben és a kijelölt szerv véleménye alapján adható. Ez az ún. kijelölt szerv pedig se nem a szülő, se nem az óvoda. Előbbi szemlélet szakmaiatlan és nem életszerű. Mert míg az egyik gyermek kiválóan iskolaérett alig 6 évesen, addig a másiknak égetően nagy szüksége lenne még egy év óvodai nevelésre, hogy képességei szerint szépen beérjen.

 

A kormányzat egyszerűen  uniformizálta az összes gyereket, szigorúan életkor alapján. Nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta az egyéni érettség elsődleges szerepét. Képzeljünk el egy 32 fős osztályt, melynek jó ha a fele érett, a másik fele tanulási és magatartási zavaros, szorongó és szorongatott csemete, akiből erőnek erejével próbálnak kisajtolni olyan dolgokat, melyekre még nem képes. És ez az összezavarodott, stresszes kis zsizsik banda garantáltan szétveri a tanórát, így aki tudna, az sem lesz képes eredményesen tanulni. A tanítás-tanulás eszményképe szertefoszlik. Arról nem is beszélve, hogy a fájdalmas pedagógushiány még arra sem ad megnyugtató választ, hogy lesz-e egyáltalán, aki tanítja a kicsiket? 

Egy gyermek nem attól lesz alkalmas az iskolai életre, hogy betölti a 6. életévét, hanem a tanulási képességek, valamint a testi és szociális érettség optimális szintje nyomán. Pszichológiai kutatások megállapították, hogy a gyermekek zöme legkorábban 6,5-7 éves korban válik ténylegesen iskolaéretté. A szülőknek tehát törekedniük kell ennek reális feltérképezésére, melyhez igénybe vehetik az óvodai fejlesztőpedagógus, az óvónők és a Nevelési Tanácsadó segítségét is. Ennek nyomán már tisztább képet kaphatunk arról, van-e esélye gyermekünknek eredményesen helyt állni a suliban? Szükség esetén ehhez kérjük a Nevelési Tanácsadó vizsgálatát, ahol segítő kezet nyújthatnak a további óvodai neveléshez.