Egy bölcsődei gondozónő feldúltan konstatálta, hogy a csoportjába járó 3 éves kisfiú még mindig nem szobatiszta. Ha kakilnia kell, egyszerűen beleereszti a bugyiba, majd, mintha semmi sem történt volna, szalad tovább és, - a gondozónőt idézvén,- folytatja a rosszalkodás. A nevelő nem érti a dolgot, hiszen ő úgy véli, egészséges esetben minden 3 éves szobatiszta kellene, hogy legyen. Ha ez mégsem így van, ott a szülő-gyerek konfliktusban keresendők az okok. Vajon igaza van a gondozónak?
Semmiképpen sem. Az esetleírásból például feltételezhető, hogy egy hiperaktív kisfiúról van szó, aki a figyelemzavarból kifolyólag egyszerűen észre sem veszi, hogy baleset történt, majd "szalad tovább rosszalkodni". A köznapi értelemben vett rosszalkodás, mint magatartási zavar szintén a hiperaktíivitás vezető tünete (bár sokkal jobb a szeleburdi, széllel bélelt, túlpörgetett jelző) és a megkésett szobatisztaság is igen jellemző ezekre a gyerekekre az egyéb tünetek mellett.
Általános követelményszint megfogalmazása (azaz 3 éves korra ki kell alakulni a szobatisztaságnak) tehát igazi baklövés lenne. Minden gyerek más és más: egyik gyorsabban érik, másik lassabban. A lényeg, hogy felnőttként igyekezzünk mi idomulni a gyerek igényeihez ,ne várjuk el ezt fordítva!