Már József Attila is megfogalmazta a gyerekek tűzoltó-, rendőr-, és katona bácsik iránti rajongását, szeretetét. Felnéznek rájuk, tudják, érzik, hogy ők azok a bácsik, akik nap, mint nap hősiesen megmentik a bajba jutottakat, akár életük árán is. Az irántuk érzett csodálat nyomán egy-egy tűzoltósági-, rendőrségi nyílt napot vagy a honvédelem napját valóságos csodaként élik meg az apróságok.

 

Hihetetlen élményt jelent a kicsiknek, ha közvetlen közelről szemrevételezhetik a tűzoltó bácsik autóját, felszereléseit, ha a rendőr bácsik autójába beülve kipróbálhatják a szirénát, vagy akár egy repülő napon pilótaként feszíthetnek egy valódi vadászrepülőben. Életre szóló élményt jelent a gyerekeknek, ha pl. egy honvédségi napon igazi tankba ülhetnek bele.

Ha szülőként, pedagógusként módunk van rá, adjuk meg a lehetőséget a gyerekeknek a rendvédelmi nyílt napokon való részvételre. Boldogan fedezik majd fel, hogy az eddig csak messziről csodált, talán kicsit szigorúnak tűnő egyenruhás bácsi valójában mosolygós, kedves ember, aki baráti szeretettel fordul feléjük. Fontos, hogy a gyerekekben idejekorán kialakítsuk a rendvédelmi dolgozók iránti bizalmat, szeretet, tiszteletet, így vészhelyzetben is bátran, bizalommal telve fordulnak majd feléjük.